A csodálatos és szörnyűséges India

Fényűzés és nyomor. Mocsok és tisztaság. Szépség és csúnyaság. Idő és időtlenség. Szerénység és felsőbbrendűség. Fent és lent. Modern és tradicionális. Népi és művi, könnyű és komoly. Mezei Mónika tanárnő tavaly Indiában járt, és ebben a cikkben az utazással kapcsolatos sokszor ellentmondásos benyomásait foglalta össze.

69735B12-D6F0-4CE1-ABC7-A69D8FB8A3D1
2017 őszén Indiában (Chennaiban és Hyderabaadban) jártam az ELTE zenekarral és Kovács László karmesterünkkel, hogy a nagy indiai zeneszerző, Ilayaraaja koncertjén működjünk közre mint vonószenekar. „Olyan élményben lesz részed, mint még soha eddig” – ezzel készített fel az útra Laci, és az mindenképpen elmondható, hogy eddigi utazásaim során soha nem tapasztaltam még ennyi ellentmondást: gyönyörűséget és szívszorító borzalmakat egyszerre.
Az indiai társadalom és gondolkodás gyökeresen eltér az európaitól, ezt számtalan ponton meg lehetett tapasztalni. Természetes, hogy az ember nem tud kilépni a saját értékrendjéből és látásmódjából. Magam is az – általam európai értékekkel azonosított – szemüvegen keresztül tekintek a világra, ami az individualizmusnak, az emberi jogok tiszteletének, a szabadságnak és egyfajta emberi civilizáció képének az ötvözete. Bármennyire toleráns vagyok, csak ezen a szűrőn keresztül látom a másik társadalmat, aminek eredményeképp sokszor keveredett bennem a szánalom és az elborzadás. Ha viszont leveszem ezt a szemüveget, akkor elveszítem a talajt a lábam alól, nem találom azokat a fogódzókat, amelyek segítségével eligazodnék ebben a számomra ismeretlen világban.

Fényűzés és nyomor. Közvetlenül egymás mellett, egymáshoz érve. Az indiai luxusszállodáink, ahol elszállásoltak minket, és ahol fejedelmi lakomákban és lakosztályokban volt részünk, olyan ellátást nyújtottak, mint a fejlett világ bármely más pontján. De ha kiléptünk a szállodából, azonnal szembe találtuk magunkat az indiai valósággal. Ütött-kopott járművek. Fabatkás közlekedési megoldások. Az utakon hatalmas zsúfoltság, luxusautók, motorok, biciklik, tuktukok, gyalogosok és állatok hatalmas kavalkádja. Egy asszony a haját kurkássza tetvek után. Azután a gyermeke hajából is kiszedi a serkéket. Egy másik asszony a szemünk láttára guggol az út szélén és nagydolgát végzi. Férfiak alszanak a csupasz földön, farakáson, teherautó platóján, útelválasztó betonkorláton. Kiéhezett, rühes, szőrtelen és piros foltos bőrű korcs ebek kurkásznak élelem után a szemétben. Együtt a tehenekkel, akiknek szintén kilátszanak a bordáik.

C9D88662-22FC-495A-BF92-94B811E41CEA
Mocsok és tisztaság. Az utak, a házak, a parkok elképesztően piszkosak és szemetesek. Mindent beleng valami jellegzetes bűz, amiben keveredik a rothadt ételek, bomló tetemek, mosdatlan testek, az izzadtság szaga, és a buja növényzet, a jázmin és a virágzó fák illata. Az emberek mezítláb, vagy strandpapucsban járnak, piszkos lábbal, de a férfiak ruhája általában egyszerű, tiszta fehér vagy színes ing, a nők pedig gyönyörű, élénken színes szárikat viselnek. Mammallapuram ősi kultuszhely, turisztikai látványosság, de a zöld gyepet szemét és műanyag csövek éktelenítik, a hayderaabadi középkori erőd elhagyatott és gondozatlan, miközben fenséges példája az iszlám építészetnek.

Szépség és csúnyaság. Turistaként az ember rendelkezik egyfajta esztétikai (pre)koncepcióval. A látnivalók értéke történelmi, művészeti, régészeti, kulturális fogalmakkal körbeírható. Ha európai vagy, akkor ezek a kategóriák elég hasonlók. A két általunk látott városban a hétköznapi, helyi lakosok élettere (többnyire rendezetlen, félig romos és piszkos házak, szakadt betonfelüljárók és pattogzó vakolatú hidak) teljesen összefolyik azzal, amit egy turista értékesnek lát. Nincs a mi fogalmaink szerinti turizmus – nem csoda, hogy állandóan megállítanak minket szelfizni, itt mi vagyunk az attrakció, azt viszont nem értik, ha azt kérdezzük, mit lehet itt megnézni mint turisztikai látványosságot (talán Mammallapuram kivétel). Mire gondolhatunk? Indiában a régit éppúgy használják, átalakítják, megújítják. Ha valami már használaton kívüli, mint a hayderabaadi erőd, azt csak tessék-lássék konzerválják, de nem képez különösebb értéket. A számos működő hindi templomról viszont laikusként szinte megállapíthatatlan, mikor épült, hiszen ugyanazokat a hősökhöz és istenekhez kötődő jeleneteket, alakokat, ugyanolyan ábrázolásban láthatjuk, mint Mammallapuram 8. századi sziklatemplomain. Lenyűgöző az a technika, ahogyan több mint ezer éve egy szál sziklából kifaragják Visnu inkarnációit vagy a sokkarú Síva alakjait, vagy ahogyan sűrűn egymásra rakják a rikítóan színes jeleneteket a Mahabharáta eposzból: fegyveres férfiak, élénk tekintetű nők, majmok, patkányok, elefántfejű és embertestű démonok, jázminkoszorúk és mandalák tobzódnak egymáson a magas, égbe törő templomtornyokon. A földön kisebb csoportokban nők és férfiak üldögélnek, halkan dúdolnak, meztelen felsőtestű jógik illatos anyagokat szórnak szét a levegőben. Semmit sem értek ebből a vallásból, de mindent érzek.

4BCA11BF-8BF1-4B6E-9820-17E28A096316
Idő és időtlenség. Az indiai ember nem siet sehová. Miért is tenné? Indiai zenészkollégáink végtelen türelemmel ülték végig, törökülésben, amíg elsajátítottuk az általuk évek óta, ezerszer is játszott darabokat. Nem türelmetlenkedtek, nem néztek szemrehányóan az órájukra (volt nekik egyáltalán?), akkor és ott egyetlen dologgal foglalkoztak, egyetlen dolog volt fontos számukra: a muzsikálás. Ugyanakkor európai ember számára érthetetlen, hogy miközben látszólag mindenkinek van munkája (egyfajta rejtett munkanélküliség ez), egyáltalán nem hatékony: sok ember végez olyan feladatot, amit egy is el tudna látni, de olyan ráérősen, hogy a munka még sincsen elvégezve. Egy találkozó pontos időpontját egyeztetni? Szinte lehetetlen feladat.
Szerénység és felsőbbrendűség. Ilayaraaja, az indiai zeneszerző egyszerű, nem hivalkodó ember benyomását kelti. Kedvesen mosolyog ránk, elhalmoz ajándékokkal, szerényen a háttérbe húzódik. Ha azonban belép a szobába, mindenki feláll és elcsendesedik. Megérinteni őt nem lehet. Egy sánta szolga sertepertél körülötte, szavak nélkül is tudja, mire van urának szüksége. Raaja amúgy kegyet gyakorol velünk, az elvileg tisztátalan idegenekkel, a karmesterrel étkezik egy asztalnál, aki meg is érintheti őt, barátságosan szóba elegyedik a zenekari tagokkal. Ugyanakkor rendkívül céltudatos, szinte kíméletlenül ambíciózus, aki pontosan tudja, mit akar, és bárkit felhasznál ennek elérésére. Mindenki a rendelkezésére áll és e szerint igazítja az életét, ez senki számára sem kérdés.

Fent és lent. A kasztrendszer máig él. Állítólag mind a brit gyarmatosítók, mind a modern India kormánya próbálta és próbálja visszaszorítani a több ezer éves, még a hódító árják által bevezetett, faji megkülönböztetést is szolgáló kasztrendszert, de nem sok sikerrel. A felsőbb kasztbelieket külön sofőrök fuvarozzák, luxusszállodákban szállnak meg, luxuséttermekben esznek, gyermekeik továbbtanulnak. Az alsóbb kasztok tagjai pedig kiszolgálják a felettük levőket. Ez a szolgaság számukra természetes, nincs dacos lázadás a szemükben, félrevetett megjegyzések, elégedetlenkedő morgás. A külföldi turistának előzékenyen kinyitják az ajtót, kezébe adják a szalvétát – még ha ezeket egyedül is képes lenne megtenni. Ez zavarba ejt minket, nem akarjuk hogy valaki a szolgánként viselkedjen, mi hiszünk az emberek egyenlőségében. Nem mintha Európában nem létezne a társadalmi egyenlőtlenség, a gazdagság és szegénység kiáltó ellentéte, dehogynem. Mégis, nehéz megfogalmazni, mi az, ami zavar minket ebben a végtelen előzékenységben, csak mindannyian kényelmetlenül érezzük magunkat.

C05EFDA4-4DFB-4D4C-B003-0C145B7C7DEE
Modern és tradicionális. India fejlődő ország, gazdasága felfelé ível. És ez meg is látszik a sok technikai eszközben, a szállodában van wifi, nagy elektronikai cégek logói az épületeken, a koncerten hatalmas világítótestek, hangosítás és a háttérben vetített animáció. Nem működik ugyan mindig minden, de van. Az emberek mentalitása azonban változott-e az évszázadok alatt? A mértéktelen nyomor, a kiáltó társadalmi különbségek, a leküzdhetetlen egyenlőség, az elavult kasztrendszer igazságtalansága – hogyhogy ez nem hív életre emberi jogi mozgalmakat? (Persze életre hív, de ezeknek nincsen össztársadalmi támogatottsága, azon rétegek körében sem, akikért síkra szállnának). Igazságtalanság számon kérni az indiaiakon az európai szemmel fontosnak tartott emberi és politikai jogokat? Minden bizonnyal. A többmilliós szegény társadalmi csoportok beletőrődése nem reményvesztett apátia, hanem békés elfogadás. Ebben az életben ez a sors jutott. Ez a karmám, oka van annak, hogy most ide születtem. A karma ellen lázadni nem lehet, bármilyen élet is jutott az embernek, akkor és abban kell beteljesíteni az életcélunkat. Majd a következő életben jobb lesz, jobb lehet. De ha nem, majd az azután következőben.

DAAA5073-379C-4002-8540-5C25D4148EF2
Népi és művi, könnyű és komoly. Mármint a zene. Mert ami az utazásban vitathatatlanul csodálatos volt, az nem a földrajzi, hanem a zenei utazás Ilayaraaja műveiben. Raaja, aki bollywoodi filmek zenéivel tett szert világhírnévre, és akit hazájában guruként tisztelnek, olyan zenét ír, amire megint nem illenek a kategóriáim. Bármi, amit eddig tanultam zenei műfajokról és stílusokról, a zene kialakulásának és fejlődésének történetéről, az itt segítség is meg nem is, meg is állja a helyét, meg nem is. A hagyományos, tamil népi zenét ötvözi a nyugati zenékkel. Tablák, szitárok, vinák játszanak együtt a vonósokkal, szintetizátorral, trombitával. Kis kórus és szólisták énekelnek számunkra fura fejhangon, bonyolult hajlításokkal, úgy belesimulva a zenekarba, mintha nem énekhangon, hanem hangszeren adnának elő. Mindenhez tudom hasonlítani ezt a zenét, és semmihez sem. Mintha a zsoltáréneklés, a mezőségi, a csángó, a cigány népzene, a jazz, a rock, a musical, a pop szólna egyszerre, egyáltalán nem zavaróan, hanem épp ellenkezőleg, egymást erősítve, kiegészítve, harmonizálva. Ezt a zenét hallgatva, belülről látva a felépülését az az érzése az embernek, mintha Raajanak térképe lenne a világ összes zenéjének forrásához, ami ráadásul kiapadhatatlan, hiszen nincs két szám, ami egyforma lenne. A stadionbeli koncerten őrjöngő tömeg, mint egy nyugati könnyűzenei koncerten, az emberek a koncert közben járkálnak, eszegetnek, fényképeznek, és csillogó szemmel éneklik az általuk jól ismert számokat. A koncert után alig tudjuk elhagyni a stadiont, itt sztárok vagyunk, mindenki velünk akar szelfizni.

Tetszett-e India? Nem tetszett. Szívszorító látni, milyen nyomorban élnek emberek (milliók!), európaiként szégyellem magam, hogy számomra természetes, hogy van bérelt vagy saját lakásom, meleg vizem, használati tárgyaim, autóm, kulturálódási és szórakozási lehetőségem, elutazhatok szinte bárhová a világban – miközben a fejlődő világban emberek a napi betevőért küzdenek. Eszembe jut, hogy ráadásul Magyarországon sincs ez másképp, itthon is sok a hajléktalan és a nyomorban tengődő. Csak itt még jobban, mennyiségileg is látszik, milyen világszintű és kilátástalan a nyomor. Szívszorító látni az indiai állam működésképtelenségét, ami nemhogy egy szociális hálót nem képes az emberek alá tartani, de még járdát vagy közlekedési lámpákat sem tud kiépíteni, felszerelni. Nem tetszik a kasztosodás, finnyás európai orromat facsarja az utca bűze, racionális elmémet ingerli a látványa azoknak a működési zavaroknak, amiket olyan egyszerűen lehetne orvosolni.

7DBF88E0-DF49-4408-BEEB-F3EFAE875791
Tetszett. Az emberek végtelenül kedvesek, ha nem is beszélünk egy nyelvet, biztatóan mosolyognak, barátságosak, közvetlenek. Ráérősségüket az európai ember már elfelejtette, pedig jó lenne kicsit visszatanulni tőlük, mert itt nem vész el a lényeg. Tetszenek gyönyörű ruháik, lenyűgöző a művészetük, ami nem az elzárkózó szűk értelmiségé, hanem a mindennapi élet része. Kalligrafikus írásképük mindenhol látható, ebben is van valami költői, mint a zenéjükben, ami egyszerre fájdalmas, érzéki és életörömtől teli. Konyhaművészetük rendkívül magas szintű, ugyan a csípőssége mindent felülír, de változatos alapanyagok változatosan elkészítve. A városokban hatalmas a tömeg, de békésen hömpölyög, csak elsőre ijesztő, azután meg lehet szokni, fel lehet venni a közlekedés ritmusát. Hősi eposzaik és költészetük gazdag és érdekes, tükrözi egész életfilozófiájukat, melyben egyetlen dogma az igazság sokszínűsége és sokfélesége.
Nem tetszett. Tetszett. Nem tetszett. Tetszett.
Nem tudom eldönteni.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.