Piros hópehely

2018. november 20.

„Szeretem a hűvöset. Nem is tudom, miért. Talán a múltban, életem kezdetén keresendő a válasz. Anyukám két nappal karácsony előtt szült – a szűziesen fehér hóban – pár méterre a házunktól.  Addig tartott a mama ereje. Az első találkozásom az világgal nem anya meleg kezének érintése volt, hanem egy rám hullott hópehely. Újszülöttként olyan érzékeny volt a bőröm, hogy a mai napig látszik a nyoma a homlokomon. Azóta a mániámmá váltak a hideg tárgyak és helyek.”

2018. november 28.

„Valószínűleg az egyetlen ember vagyok egész Skandináviában, aki télen – a kinti mínusz húsz fok ellenére is – maxon járatja a klímát.”

2018. november 30.

„A lakásban minden fehér: a falaktól kezdve a könyveken át, egészen a díszpárnákig. Igyekeztem színben és hangulatban is hozzáigazítani mindent a három hűtőszekrényemhez. (Kettőben jeget tartok, egy pedig az élelemnek kell. Nem mintha olyan sokat ennék, de akartam egy harmadikat is.)
A központi szoba közepén vannak összetolva, így mindig elmegyek a lakás leghidegebb 1,5 m2-e mellett. Gyakran megesik, hogy az oldaluknál alszom, a földön – a meleg levegő úgyis felfelé száll.
Szeretem a halk zúgásukat is, olyan megnyugtató.”

2018. december 6.

„Régebben nem helyeztem különösebben nagy hangsúlyt az arcmosásra, a múlt héten azonban – amikor a csap alá hajoltam – megcsapott a víz frissessége és hűvössége. Olyan érzés kerített hatalmába, amilyen addig soha; egész testemben reszkettem a gyönyörűségtől. Gondolkodtam, hogy mindez miért úgy, ott és akkor történt, de semmi eredményre sem jutottam. Mindenesetre kihasználom ezt a csodálatos lehetőséget, és naponta többször – reggel, délben és este – is élek vele. Hajlamos vagyok akár egy órát is eltölteni a mosdóban. Az élvezet addig tart, amíg az arcomat hideg víz éri, vagyis én döntök  a folyamat hosszáról.”

2018. december 10.

„Azóta valamelyest felturbóztam a dolgot: a kezemmel jeget tartok a fejemhez, miközben folyik rá a víz. Megfigyeltem, hogy a homlokomon, különösen a hópehely alakú folt körül, a legintenzívebb a hatás. Hogy a fürdőszobán kívül se maradjak élvezet nélkül, a homlokomhoz erősített, jéggel megtöltött üvegekkel mászkálok. És próbálom mindig úgy szervezni a napomat, hogy a hűtőszekrények közelében legyek. (Tudtam, hogy egyszer úgyis jól fog jönni az a sok jég!)”

2018. december 12.

„Vettem egy negyedik hűtőt – a fürdőszobába. Bizony! Így a jellegzetes zúgás már mindenhol hallható.”

2018. december 15.

„Ma volt az első alkalom, mikor 12 óra helyett már 24-et, vagyis egy egész napot töltöttem a mosdóban. Nem lehet szavakba önteni az élményt: ömlik rám a víz, átfolyik a jégen, belefolyik a szemembe, fülembe és orromba, közben a hátam a hűtőnek simul. Lüktet a „hópehely”, s én, kinek minden zugát átjárja a fagy, s fejében a legtisztább zúgás csendül fel, magam is remegek.
Az élvezet-préselte könnyeim hidegek. Min is csodálkozok? – 10 °C csodákra képes.”

2018. december 16.

„Reggel épp borotválkoztam, s közben megvágtam magam. A pengén kívül belém hasított egy nagyon régi emlék is.  7 éves vagyok. Reggelizem. Egy pohár meleg tejet iszom. Apa hirtelen felugrik az asztaltól, felkap egy kést, s nekem szegezi. Pontosabban a tarkómnak. A máskor fásult tekintete most tűzben ég, s azt mondogatja: Te ölted meg anyádat, elvetted az én drága Annámat!
Éles fájdalom érzek a nyakamon. Vérzik. Apámra nézek, de egyre homályosabban látom. Sírok. Sírok anya és a helyzet igazságtalansága miatt. Sírok a fájdalomtól. De van egy harmadik ok is. A szúrás nem csak kínnal, hanem egy bizsergető érzéssel, szinte örömmel is járt. Jár. Ezek egyszerre örömkönnyek is. Mikor magamhoz térek, annyit látok csak, hogy valami csöpög a tejembe. Már nem fehér. Vörös. Majd felnézek, s apa félig teli üvegpoharára esik a tekintetem. Nem értem a különbséget.”

2018. december 16.

„Az emléknek köszönhetően rájöttem: szeretem, ha fáj.”

2018. december 18.

„Másnap beszereztem pár vadonatúj kést. Először csak egészen kicsi vágásokat ejtettem magamon. Aztán egyre később emeltem el a bőrömtől a kést. Szokni kell.”

2018. december 19.

„Már eljutottam oda, hogy miközben a csapból az arcomra folyatom a vizet, s szorítom rá a jeget, a másik kezemmel apró vágásokat ejtek a „hópehely” környékén. Csak finoman. Instant orgazmus.”

2018. december 20.

„Éjszaka a fürdőszobai hűtőszekrényben aludtam. Állva. Nem tudom, hogy egy lóhoz vagy egy múmiához hasonlítsam-e magam.”

2018. december 21.

„Ez így nem megy. Nekem magasabb rendű örömök kellenek. Lehet ezt még fokozni.

Régóta dédelgetek egy tervet, miszerint leugrok egy hegyről, hogy aztán a hideg hóban landoljak. A magasból érkeznék, onnan hullanék alá. Akár egy hópehely. Akár egy hópehely…”

2018. december 22.

„Választásom a C. P.-magaslatra esett. Pont annyira magas, hogy leugorva ne haljak meg. Elindulok. Csak egy kést viszek magammal. Szerencsére vezet ösvény a C. P.-re, így viszonylag hamar felérek. Most kezd csak izgalmassá válni. A testem vérben leggazdagabb részein vágásokat ejtek, majd az úgy kapott, friss nedűt elkenem magamon. Megborzongok. Majd háromig számolok, s leugrom.
Hirtelen minden értelmet nyer, és összeáll. Az levegő dermesztően hideg; vele együtt az idő is fagyott.
Látom magam kívülről, amint egy pucér férfi, testén alvadt vérrel, zuhan a havas mélybe. Távolabbról: egy piros pont a nagy fehérségen.
Látom a tejet, amint az első vércseppem belecsöppen.
Távolabbról: egy piros pont a nagy fehérségen.
Látom magam, amint szó szerint anyaszült meztelenül, testemen a véres magzatvízzel, újszülöttként sírok (gyönyör vagy életösztön?) a havon azon a bizonyos december huszonkettedikei napon.
Távolabbról: egy piros pont a nagy fehérségen.

Véráztatta testem hatalmas puffanással csapódik a földbe.
És a homlokomra hullik egy hópehely.”

Frankl Soma