Boncasztal: Mesterek és Madonnák

Boncasztal: könyvek, irodalmi művek, filmek és sorozatok kiterítve, szétcincálva. Mi mit jelent? Mire utal? Miért fontos, és mi benne a meglepő? Elemzés és ajánló.

A Nyelvek Napján a Műalkotások párbeszéde című előadás keretein belül három szempontból láthattak prezentációkat az érdeklődők. Mindhárom előadás cikk formájában is olvasható lesz a suliújság honlapján. Dobpergés és fanfárok a sorozat első darabjának: Csury Balázs előadása Fra Filippo Lippi és Sandro Botticelli leghíresebb Madonnájáról.

Évszázadokon át a nyugati művészet legfontosabb témája volt Szűz Mária és a gyermek. A XIV. százai Itáliában ez a műfaj találkozott az újra felfedezett antik szépséggel és az új generáció kulturális forradalmával, amit a klasszikus kellem és tökéletesség nevében vívtak. A korai reneszánsz két kiemelkedő alkotóját választottam, hogy rajtuk mutassam meg, mit jelent ez a gyakorlatban.

Fra_Filippo_Lippi_-_Madonna_and_Child_with_two_Angels_-_UffiziKép címe: Madonna gyermekkel és két angyallal
Kép forrása: Wikimedia Commons

Fra Filippo Lippi kalandos életű kiugrott karmelita szerzetes volt. Életében a vidámságot és az élvezeteket kedvelte, Giorgo Vasari több botrányos esetet is feljegyzett vele kapcsolatban. Művészete a lírai mindennapokból áradó ösztönös báj és a sugárzó életöröm keveréke. Jellemzőek rá az élénk színek, gyakran ábrázolt profán módon szent témákat.

Ennek a festményének különleges története van. A Santa Margherita apácakolostor számára festette. Egy nap megpillantotta a fiatal novíciát, Lucrezia Buti nővért. Szépsége elbűvölte a korhely mestert, és az elbeszélések szerint halálosan beleszeretett. Kijárta a zárda vezetőjénél, hogy Lucrezia lehessen a modell. Állítólag minden együtt töltött percben mézes szavaival hízelgett neki, miközben a képet festette, hódolatával elbűvölte a szépséges lányt, aki titokban a szeretője lett. Lucrezia teherbe esett Lippitől, így a kedvesét féltő festő megszöktette őt. Az oltárkép addigra elkészült, és varázslatos szépsége mindenfelől vonzotta és megbabonázta a hívőket. Ennek okán a méltatlankodó apácák végül szemet hunytak az ügy felett, és kegyesen megfeledkeztek a botrányról. Lucrezia és Filippo a mester haláláig együtt éltek, gyermekük szintén tehetséges művész lett később. A kép egyszerre vallásos hódolat a Szűzanyának és emlék a nő szépségének. Ma az Uffiziben látható.

Ha a festményre tekintünk, szembetűnő az alakok szűkös szerkesztése, a tábla mintegy  kétharmadát ők töltik ki. Ez a fajta elrendezés a korban igen divatos volt, strettónak  nevezték. A távolba vesző háttér változatos: hegyek, zöldellő erdők, víz. Az előtérben, Mária egy elegáns karosszékben foglal helyet, tagjait divatos ruha borítja, abban a korban ilyet csak a gazdag polgárasszonyok viseltek. Ugyanez igaz a hölgy hajkoronájára, az aranylóan szőke tincseket megszelídítő bonyolult fonatokra, díszekre. Arc finoman rajzolt, bőre ragyogó elefántcsontra emlékeztet, tekintete réveteg. Szakralitását leheletnyi glória jelzi csupán, a festő elhagyta a középkor gótikus szentjeinek súlyos fényköreit – ennél reneszánszabb nem is lehetne. Az egész főalak inkább emberi, mint isteni. Az éles szemű kortársaknak is feltűnt a kissé primitíven kidolgozott, imára kulcsolt kéz – Lippi ravasz módon be is árnyékolta – de ez semmit sem von le az összértékből.

Szűz Mária pillantását követve a gyermek Jézust látjuk. Halandó külsejű baba, nyűgös szemekkel néz anyjára, arcát göndör haj keretezi. Egyetlen légies kendő takarja testét, amit az angyalok egyike fog össze hátul, hogy betakarja. Ez a megoldás a maga korában sokakat ejtett zavarba. Apropó angyalok: ők látszanak a legkevésbé eszményinek, távol állnak a középkor átszellemült arcú puttóitól. Jellegzetes toszkán utcakölykök, ravaszkás arccal. Ha a szárnyukkal repülni akarnának, valószínűleg sikerülne nekik, ellentétben a korábbi mesterek habcsókszárnyú díszangyalaival. Mindennapiságuk, közönségességük arra szolgál, hogy kiemelje a Madonna földöntúli szépségét.

Sandro Botticelli a korai reneszánsz egyik legjelentősebb festője volt, Lippivel együtt a Mediciek pártfogoltjai közé tartozott. Jellemzőek nála a melankolikus Madonna arcok, a kifinomult és aprólékos ábrázolás, valamint a rendkívül világos színek. Botticelli bonyolult személyiség volt. Jól megfért az életében a legforradalmibb pogány szépség dicsőítése, kagylókon tipegő meztelen szerelemistennők festése, és a fanatikus vallásosság. A Medici-ház bukását követően egy lánglelkű dominikánus szerzetes kerítette hatalmába Firenzét, aki a Pokol kénköves szagát érezte mindenen, ami az előző rendszer reneszánsz cifraságai közé tartozott. Apokalipszisről és kárhozatról szóló prédikáción mindig tömegek tolongtak, az addig szabados Botticelli pedig a közönség első sorában volt. Nem valószínű, hogy az életében a vallás mindenek felett állt volna, de önmarcangolásra és rajongásra hajlamos természetét könnyen elragadta mindenféle szélsőség.

Madonna-del-Libro_Sandro_Botticelli1-690x1024(1)

Kép címe: Madonna gyermekkel
Kép forrása: Wikimedia Commons

Képén Szűz Máriát és a gyermeket mindennapi környezet veszi körül. Az ablakon keresztül kirajzolódó háttér igen egyszerű, lévén Botticelli gyenge háttér-rajzoló. Annyit mindenképpen megtanult Lippitől, hogy amit nem tudsz szépen ábrázolni, azt rejtsd el jól. A nő klasszikus Botticelli-szépség, porcelán bőrű, aranyhajú Venus-hasonmás. Elegáns kék ruhát és fejkendőt visel, elmélázva figyeli Isten fiát. Halvány, áttetsző glória veszi körül őket. Kezeik és ujjaik bonyolult pózban, aprólékosan kidolgozva pompáznak. Botticelli a maga sziporkázó stílusában így intéz kihívást volt mesterének. A pufók csecsemőt fehér kendő fedi, kezében a Passióra utaló attribútumokat tart. A középkor századaiban Krisztus gyermekkori képein is felnőttes arcot kapott, a katedrálisok oltárképeiről csúnya, férfias fintorokkal játszó kisbabák néznek vissza ránk. Ez a ma már bizarrnak ható megoldás teológiai okokra ment vissza, az egylényegű Jézus Krisztust módosítások nélkül festették meg életkortól függetlenül. A korai reneszánsz festők apránként szabadultak meg ettől a hagyománytól, Botticelli koráira már valódi, gyermeki szépségű Jézusokat festhettek.

Csury Balázs